Rövid időutazás után ismét a fodrozódó mennyezetet látta maga felett. Nagyon elcsodálkozott, még egyszer nem merte megérinteni, félt, hogy megint ugyanoda jut majd, mint a téboly című fejezetben.
Ezért inkább a frissen felkarolt, majd cserbenhagyott rémjei után nézelődött. Ezek természetesen megnyerték a csatát, miután a teljes kuginép lefeküdt. Nagy segget nem kerítettek a szó szoros értelmében is elszart nyársnak, megették, úgy ahogy volt, páran most is az ujjaikat, és a zsíros leveleket szopogatták, barátságosan horkantva a szakácsrémnek.
A lakoma után visszahúzódtak a falujukba, az óriáskezű rém parancsára. Úgy tűnt, ezt a rémet mostmár elfogadták, mint urat, senki nem győzhette le, a vaskezeivel úgy vágta akár a fát is, mint Szalai a szappant. Szóval ellenkezés szóba se jöhetett. Na meg, ezzel a felszereléssel továbbfejlesztette a Kappa királykodása alatt elkezdett építkezést, annyira, hogy már szélmalmuk is volt a rémeknek, s az azért nem semmi.
Kappa ekkor döbbent rá, hogy ő azt a monsztert tulajdonképpen megölte! Mit keres az a halott rém a trónon? Honnan van a keze? Hogyan is él egyáltalán?
Ezek a kérdések cikáztak át emberünk fején, olyan intenzíven, hogy rendesen hesegetni kezdte a gondolatait a feje körül, mint valami őrült. Érezte, hogy gondolatait ki kell ordibálja mindenkinek, de mikor a száját kitátotta, szavak helyett hörgés és egy sikamlós lény jött ki onnan. A lény a szőnyegszerű valamin tekergőzni kezdett, kitátotta a száját, Kappára meresztve öt hegyes tejfogát. Hősünk rádöbbent, hogy mielőtt a rémek lepisilték volna, érzett egy csípést a seggén, majd mikor kesőbb megnézte a nyomát, pont olyan volt, mint amit az új lény hagyhatna a fogaival.
Kisfiam!! - kapta fel atyai mosollyal a lényt, de az nyomban elszáradt és megdöglött. Fogaiból hősünk harci nyakláncot készített.
No comments:
Post a Comment