A bolond városa

Sokan emlékeznek a bolond városra, köztük én, meg pl. a neoton is. A bolond város Kappa új hazája volt, szép volt, békés volt, de Kappa teljesen beleőrült ebbe a változásba, nem sokra rá, hogy esze elhagyta, meghalt. Az emberek nem törődtek vele, nem regélték hőstetteit, ahogy furfangosan a legelső rémen standard procedúrát vetett be, a K betűt kurvaként futtatták, míg az is teljesen elfelejtődött.
K ült és várt a megfelelő pillanatra. Nagyon sokat várt..olyan sokat, hogy már azt sem tudta, mire vár, azt se tudta, eljön e majd a pillanat, amikor már többet nem vár, vagy netán nem jön el az a pillanat, amikor már többet nem vár; a sok várásnak az lett a vége, hogy kifejlett agyú k-nk befészkelődött az ABC-be.
Na közben Kappa itt kapja az agyfaszt, hogy vele most mi lesz, mit fog csinálni, ha elfelejtik? Veszettségében szállító és sportruházat céget nyitott, őrült befektetései ellenére minden virágzott, még a fák is, azok közül is azok, amelyik virágozhat, mert na..most ha nem tud,mit csináljak...
Kappa ürülékéből és egyéb testi váladékaival hajigálta az embereket, bábukat készített, életre keltette őket szájtól szájba lélegeztetéssel. Fogait villogtatva alattvalóként működő lényekké nevelte őket. A szennyes jobbágyok nem voltak túl jók, ha szép munkát végeztek, úgyis minden szaros volt, ez lűtszólag csak hősünket zavarta. De túlélte.

Reál

A folytatásos regény ezen pontján hősünk képtelen volt ilyesmiken meglepődni, vett egy kosarat, hitelre vásárolt egy csomó mindent, berendezte luxusvilláját, kedvenc tárgyát - kését - fel akarta helyezni egy magas polcra, nyújtózkodott, csipeszkedett, kapaszkodott, mert szegénynek széke nem volt (ki hallott még ilyet?!) amíg szépen a fejére húzta az egész nagy doboz fajátékot. Félresöpörte magáról a sok szart, de mikor felállt, fejére nyílt a bárszekrény a kristálypoharakkal, és összeesett.
Feltápászkodva azt konstatálta, hogy a reál eltűnt, ehelyett egy imaginárius helyen áll két tűn. Mellette vízenkívűliek kardoztak rémekkel, ki-be szálldostak a rémekbe, azok meg hosszan sóhajtoztak. Kappa nem tudta mit tegyen, aggódott a rémekért, és már tűkön állt, aztán végre jött a taxi, és egy nagy kör leírása után odavitte, ahol a csata folyt. Hősünk kifizette a 8 lejt, majd dohogva becsapta az ajtót, hogy az autó menten ezer darabra szakadt. Pont jókor, mert emberünkre éppen egy vízenkívüli rontott volna rá, terve, és népe nyomban megsemmisült, mert Kappa ijedtében akkorátt fingott, hogy a huzat egyszerűen mindent elfújt onnan.
A rémek sok éven keresztül fáklyás felvonulással (R) emlékeztek meg erről a napról. Kokárdákat fűztek át mellbimbójukon, így dícsérve a szent napot. Aztán a sok év lejárta után valahogy visszaértek szeretett hazájukba.
A kokárda szó hallatán a rémek levetkőzték pikkelyes felszerelésüket, vakságukat és modorukat, gyönyörű nőkké, és fekete hajú férfiakká változtak, lelkükben a megnyugvás szelei fújtak, gyermekeik születtek, és belepték a nagy szél után megüresedett völgyet. Ezt ma Kárpát-medenceként ismerjük. Közben itt ugatnak hátul a kutyák. Ugyancsak Kappának köszönhetően a víz szétszéledt, levegő váltotta fel, s az vagány dolog.
Új népe azonban nem tudta hősünket boldoggá tenni, veszettül rohant a falvakban, egy helyen, ahol nagyon sokszor elrohant, kis város alakult, amely országgá fejlődött: megszületett Rohan. A hely, ahol a rémek levetkőzték modorukat, felvette a Mordor nevet, Kappa parti gondorkodóhelye későbbi Gondor városának alapjait képezte.

Vizenkívüliek

A rövid nyelvtanulási incidens után nem sok történt a rémek birodalmában. A vízalatti tavasz elérkezett, rügyezni kezdtek a fák, a távolból a kugik párzási csicsergése hallatszott, meg a kicsikugik csivitelése. Kappa kapparém maszkjában heverészett a salakos földön, néha fejét meg megemelte, csak azért, hogy lássa, elég erős-e még a nyaka ehhez.

Többnyire elég erősnek bizonyult. Napi tevékenységei elvégzése után sok szabadideje maradt, boldogan ugrándozott, élvezve a feléledő természetet. Mivel az egész izé mind víz alatt van, eső sosem esett, ehelyett kellemes áramlásokon keresztül lehetett hasonló eseményekről tudomást szerezni. Kappa mármár azt hitte, örökre rém marad, megszerette őket, az egyszerű életet, kevés munkát, heverészést. A rémes történetek fejében legendává alakultak, a legendák mesékké, és sok százezer évig semmi nem történt. Aztán folytatódott minden ott, ahol abbahagyták.

A kellemes hangulat azonban hamarosan meg kellett törjön, rémek tűntek el, majd kerültek vissza újra..életkedvüktől, józanságuktól megfosztva, üresen. Mint egy üres doboz. Félelem lepte be a körülkerített rémerődöt, a maroknyi egészséges rém kitartóan ápolta a betegeit, üres rémeit, a szkizofrémek is megfelelő kezelésben részesültek. Sötétség takarta el a vízboltot, áramlatok nem jöttek többet, szóval nagyon szar lett a helyzet. A vezetőség gyakran hívott össze kupaktanácsot, de valahogy senki nem merte említeni a nagyon evidens problémát - vizenkívűliek jelzik létezésüket a rémek sorában, pofátlanul hont, és embereket foglalnak el, beletelepszenek, elnyomják a boldog rémet benne. Samanjuk matt vizet szentelt, kiűzték segítségével a rosszat a rémekből, így most a vizenkívűliek koncentrált gonoszságban testesültek, nagy hajókon érkeztek. Lövedékek csapódtak be, irtózatos harc volt, a túlerővel szemben kicsi esélyük volt Kappáéknak, és mikor már úgy tűnt, nincs remény...nem is volt!

Az anyahajó lassan közeledett, lenyíló ajtajait a rémek vissza próbálták feszíteni, nehezen ment, aztán meg egyáltalán..egészen míg már visszavonulót visított és horkantott az alfa rém, Kappa átszaladt egy ajtón..és a reál szupermarketben találta magát.

Korunk

kézállásban tapsoljanak. Ez nagyon fontos dolognak számított, ugyanis száz ilyen gyakorlat után kaptak egy amerikai dollárt, ebből időt vásárolhattak maguknak. Kappa valóban elcsodálkozott a fejlődésen, ugyanakkor az időmanipuláción is sokat gondolkozott. Ő az egészből annyit látott, hogy a rémek rémgyorsan építkeznek, és mivel az időtrükk miatt osztódás helyett szorzódással szaporodnak, kurvára sokan lettek. Nem tudta, hova tenni az egészet. Az igazság az, hogy én sem tudnám.
A talaj mostmár nem mocsaras, hanem salakos volt, homok mindenhol, kígyók, skorpiók díszítették a sárgásvöröses tájat. Hősünk talált egy rémruhát, amit előzőleg az én képzelőerőm helyezett le egy fára, felvette, és beolvadott a nagyon aktív rémek közé. Sajnos, mikor a ruhát kitaláltam, a rémek még a sötét korszakban voltak, ezért Kappa gyengébb rémnek számított, nem alfa rémnek, hanem például kappa rémnek. A víz mellettiek delta rémek voltak, a román rémek ró rémek, de voltak olyanok is, amelyek elég szarul sikerültek, mintha kísérletezés eredményei lettek volna, bug-ok futkároztak száraz testükön. Ezek a beta rémek voltak.
Kappa egyedül volt ebben a kategóriában, de ennek csak örült, legalább kicsi volt a lehetőség, hogy felfedezzék. Kappa-rémi tevékenységei közé tartozott a főzés, meg a gyurmakavargatás, ez a házakhoz kellett. Ez a gyurma furcsa gyurma volt, miután megkötött, fémes csillogása lett, és nem lehetett semmivel sem kárt tenni csillogásán. Kappa belegondolt, hogy a rémek kedves kis társaságát mennyire szét tudná rombolni, ha hirtelen kitalálná a pénzt köreikben. Ezért kitalálta. A rémek nagy kacagva fogadták az ötletet, mindenkinek volt otthon furcsagyurma készítő fazaka, ezért mindenki multimilliomos lett egykettőre. A rémek tőzsdéje teljesen összeomlott, de ez őket nem nagyon zavarta, sokkal jobban élvezték így. Símán ment tovább minden, de hősünk sokáig röhögés témája volt.
A horkantások mellett a rémek megtanultak magyarul is, már-már nagyon jól elsajátították, amikor hirtelen elfelejtették. Ezzel a rémek nyelvtanulási fázisa lezáródott, de maga a tény, hogy megpróbálták, elág volt arra, hogy a sors - a gyerekkort átugorva - egyből a bo korba repítse őket.
Miutűn letisztították magukat a sok lapitól, felfedezték a lapítót. Ami nekem itt Szebenben persze nincs, mert a hülye fejemmel nem hoztam.

Fejlődés a rémek birodalmában

Vadonatúj nyaklánccal felszerelve Kappa jóval igéretesebbnek látta a közeljövőjét, a csajokat illetően. Mivel az egész történet alatt egyetlen egy nőt sem látott, a keserűség íze bejárta a száját, megcibálta a nyelvét. Alászállt a poklokra. Itt a sírva nevető király fogadta nagy türelmetlenséggel, már húszezer éve erre a pillanatra várt. A pillanat azonban hamar lejárt, királyunk mégjobban sírva nevetett emiatt. Néha kiment egy temetőbe, és a sírba nevetett. De aztán megvigasztalódott.

Erről az emberről annyit kell tudni, hogy az egyik szeme sírt, a másik el volt folyva egy korai agyvérzés miatt. Nagyon várta már Kappát, de hősünk azt mondta, hogy sajnálja, de nem tudja mit segíthetne, főleg, hogy a király igazából semmire sem kérte meg. A király végre jobban lett, 100 pengőt adott emberünknek, majd pityegtetett egyet.

Kappa ettől beleébredt a rémes jelenbe. Lassan megszokta, hogy minden epizódban hallucinál, meg állandóan történik vele valami, szerette volna, ha nem egyfolytában mentetik, mint valami csövest, és például hagyják délig aludni.

A pénze azonban megvolt, és ennek nagyon örvendett. Elrohant az első üzletbe, s vett egy késfenőt. Kése megfenése után elégedett volt magával, evett volna valamit, de sajnos nem volt mit, meg már pénze sem volt, 99,99 pengő volt a késfenő.

"Azt az egy kibaszott krajcárt azért visszaadhatta volna az a mocsok..." - háborgott Kappa, de az üzletet hiába kereste, sehol nem volt. Ez egy fantomcég volt ugyanis, aki most - a 100 pengővel lelécelve - repülőtársaságot is indított. Itt fantomok voltak a pilóták és légikísérők, természetesen az utasok is az utolsó szálig. Azért a cég jól ment.

Kappa fenett késsel ment vissza a vad dzsungelbe, ahol barátságosat tárgyalt egy tea mellett Arnold Schwarzeneggerrel. Ő éppen a predator filmet forgatta, de úgy megforgatta, hogy elszédült. Arnold jelenleg is éppen az egyensúlyát kereste. Kappa nem segített neki.

A rémjei közben egyre több kunyhót építettek maguknak, míg el nem érték a szükséges szintet, és a dark age-ből a stone agebe át nem léptek. Előre mosolyogtak, hogy Kappa hogy pofára fog esni, mikor meglátja a fejleményeket. Odáig fejlődtek, hogy már képesek voltak azt csinálni, hogy

Atya

szeme viágába. Lila felhők között ugrándozott, és megpróbálta elérinteni a napot. Nem sikerült. Mikor már nagyon el szerette volna érni, és megint nem sikerült, Kappa egy vízkövet hajított bele, erre a nap szétrobbant, fekete lyukká változott, és beszippantotta.

Rövid időutazás után ismét a fodrozódó mennyezetet látta maga felett. Nagyon elcsodálkozott, még egyszer nem merte megérinteni, félt, hogy megint ugyanoda jut majd, mint a téboly című fejezetben.

Ezért inkább a frissen felkarolt, majd cserbenhagyott rémjei után nézelődött. Ezek természetesen megnyerték a csatát, miután a teljes kuginép lefeküdt. Nagy segget nem kerítettek a szó szoros értelmében is elszart nyársnak, megették, úgy ahogy volt, páran most is az ujjaikat, és a zsíros leveleket szopogatták, barátságosan horkantva a szakácsrémnek.

A lakoma után visszahúzódtak a falujukba, az óriáskezű rém parancsára. Úgy tűnt, ezt a rémet mostmár elfogadták, mint urat, senki nem győzhette le, a vaskezeivel úgy vágta akár a fát is, mint Szalai a szappant. Szóval ellenkezés szóba se jöhetett. Na meg, ezzel a felszereléssel továbbfejlesztette a Kappa királykodása alatt elkezdett építkezést, annyira, hogy már szélmalmuk is volt a rémeknek, s az azért nem semmi.

Kappa ekkor döbbent rá, hogy ő azt a monsztert tulajdonképpen megölte! Mit keres az a halott rém a trónon? Honnan van a keze? Hogyan is él egyáltalán?

Ezek a kérdések cikáztak át emberünk fején, olyan intenzíven, hogy rendesen hesegetni kezdte a gondolatait a feje körül, mint valami őrült. Érezte, hogy gondolatait ki kell ordibálja mindenkinek, de mikor a száját kitátotta, szavak helyett hörgés és egy sikamlós lény jött ki onnan. A lény a szőnyegszerű valamin tekergőzni kezdett, kitátotta a száját, Kappára meresztve öt hegyes tejfogát. Hősünk rádöbbent, hogy mielőtt a rémek lepisilték volna, érzett egy csípést a seggén, majd mikor kesőbb megnézte a nyomát, pont olyan volt, mint amit az új lény hagyhatna a fogaival.

Kisfiam!! - kapta fel atyai mosollyal a lényt, de az nyomban elszáradt és megdöglött. Fogaiból hősünk harci nyakláncot készített.

Téboly

A fényes pont, ahogy hozzáért fodrozódni kezdett, addig addig, hogy Kappa egész karja kint volt már...ekkor rájött, mi is ez... víz!!! Ahogy tovább emelkedett, szépen lassan kimagaslott a vízből, ott meg olyan látvány tárult elé, hogy szinte bepisilt. Zöldellő fák, madarak, mindenféle lepkék, szóval egy nagyon dinamikus tájba csöppent bele a mi hősünk. Gyerekek futkorásznak, nagymamák utánuk, kacagás nevetés, biciklicsengő hangja, s minden, de sehol egy teremtett lélek nem volt. Kappa nem is tudta mit érez, de azért tovább emelkedett, egész addig, hogy azon kapta magát, hogy a víz felszínén áll. 'Jesszus!' - szaladt ki hősünk száján - egy tüdőnyi víz társaságában. Kappa megszárítkozott és félve elindult a legközelebb eső partrészlet fele, közben a 'The Thin Ice' dallamát dúdolgatva magában. A napokban annyi furcsaság történt vele, hogy a vízen járáson hamar túltette magát, rövidesen már szaladás közben kissebb piruetteket is csinált, helyenként, ahol az ágak engedték, egy egy tripla kováccsal fűszerezve a mutatványsorozatot. A tömeg tombolt, tapsolt, és a Kappa nevét üvöltözték. Kappa meghajolt, és kilépett a talajra. Nagy meglepetésére elkukkant benne, és karjaival lábaival evickélve, nagy nehezen tudott csak a felszínre jutni megint. A tömeget kereste szemeivel, hogy lássa reakciójukat erre a nagy figyelmetlenségre de a közönség mámoros volt már, mert nem volt ott senki Kappán kívül. Ez szegény nem nagyon értette mi a fasz történik, ezért úgy elszaladt, hogy meg se mozdult. Mikor nagy lihegve megállt, rájött, hogy le kéne üljön, nagyon kifulladt az álldogálástól. Kappa a talajtól már félt, úgyhogy leült a vízre, ami nagy csobbanással el is nyelte. A tömeg röhögött. Kappa rémülten úszott majd nagyott huppanva kirepült a vízből, és jól a levegőnek csapódott. Hősünk nem bírt magára találni a folyton változó környezetében, ezért kitépett egy téglát a felhőkarcolóból, majszolni kezdte , és táncra perdült. Ijedten állt meg, orrán tinta kezdett folyni, hangosan csobogva, szerelmes énekeket zúgva. Kappa kétségbeesetten próbált visszajutni a rémek világába, fejest ugrott mindenbe, fába, tömegbe akik közben elmentek, felhőkbe, és hajtánnyal versenyezett a trollokkal, akik a semmiből megjelentek, és megették a jelen nem levő lelkes közönséget. A közönség erre előbújt rejtekéből, és nagyokat kurjantgattak. Kappa elájult, és szép lassan beesett a

Fennvaló

Sietve mászott a csillogó valami irányába, közben félreütve maga elől a vinnyogó kis archaeopteryx kinézetű állatokat. Azok idegesen károgtak es csípték hősünket, ronda sebekkel gazdagítva karját. Kappa egyre fennebb húzta magát az indákon, majd gyerekkori emlékeit felidézve elkapott egy liánt, keményen meglengette magát, és egy magasban kifeszített szőnyegszeru helyen találta magát...lehasalt és szétnézett, hogy hol is van, esetleges ellefelek miatt késére tette a kezét. Aggodalma elmúlt, látva hogy egy teremtett lélek sincs a rejtélyes helyen, ahova került. Kikúszott a szélére, és lekukucskált. Lent látszottak a rémek, és a szárnyaikkal vadul csapkodó kugik. A kugik megpróbáltak felmenni Kappa rejtekhelyéig, de valami láthatatlan erő visszatartotta őket. Ezért inkább a lentieket dobálták nagy eprekkel, amiket a fákról és indákról csórtak. A lent vicsorgó rémek a széttrancsírozott kugikat majszolták, néha csipegetve az eprekből amik lepotyogtak. Hosunknek eszébe jutott a csillogó valami. Körülnézett, szemeivel keresni kezdte. Meg is találta, mostmár közelebb volt, és több helyen körülötte is csillogást lehetett látni. Kappa szíve megesett a kugikon, látva a rémeket. Azok nyugodtan ettek, míg ezek velük harcoltak. Pofátlanság! - mormolta Kappa, majd gerelyeket faragott, s azonnal ostrom alá vette velük a rémeket. Azok - mit sem törődve a nyilzápor lényegével, elkaptak egyet egyet a levegőből, a kugik darabjait felhúzták ezekre, ,majd a többi nyilat összedobva, kis tábortüzezést rendeztek. A kugik megunták a dolgot, és leültek a rémek fölé, rászartak a nyársra, és elmentek lefeküdni. Kappa megvárta még, hogy a rémek harapjanak bele a meglepetés-nyársba, aztán nevetve odaállt egy lián mellé, hogy felkússzon rajta. Esteledett. A csillogó valami fakulni kezdett, úgyhogy hősünk arra gondolt, inkább alszik egyet. Összekucorodott, és régmúlt dolgokra gondolt, majd mosollyal az arcán elaludt. Mire megébredt, már világosság volt, hősünk kinyújtóztatta tagjait, és rövid torna után mászni kezdett. Rövidesen elért a csillogó pontokig. Annyira a kúszásra koncentrált, hogy nem is vette észre amint a pontok egyre sokasodnak, majd az egész láthatárt betöltik. Kappa remegve nyújtotta kezét a fényes pont után...

Szárnyak

Kappa feje még mindig sajgott attól, hogy becsapták, de gondolkodás nélkül orron csapta a szörny gyilkosát, aki az ütés erejétől osszeesett és elejtette a lándzsát szörnyestül bőröstül. Az orrbavágott lény ugyanaz volt, akit Kappa néhány nappal azelőtt meggyalázott, csak karjai helyett most hidraulikus mechanizmus volt, hátán a kés által ejtett seb beforrt!
A szörny megemelte óriás karjait és megragadta vele Kappa derekát, majd feje fölé emelve megrázta, és a többi lény közé hajitotta. Hősünk hempergett és hempergett, a körülötte lévő szörnyek vészjóslóan vicsorogni kezdtek rá, és utánarugaszkodtak. "Meg kell álljak!" gondolta Kappa, de teljesen tehetetlen volt a dobás óriási erejével szemben. A szörnyek megragadták es pofán ütötték, vállig benyomták a mocsárba, majd körülülték. Kappa megnyugodott, mert végre megállt. Azt remélte, hogy miután a szörnyek nem veszik észre, hogy mozog, elindulnak megkeresni őt. Nem így történt. A lábainál érzett valamit elsikamlani, majd hirtelen éles fájdalmat érzett a seggén. Megmarta valami.
A szörnyek elégedetten röhögték, körbeállták, és lepisilték. Szegény elgyötört Kappa zokogni kezdett, de azért megőrizte lelki erejét, és kivágta magát a mocsárból. Kibújva a sok gaz közül, keresett egy tavat, zuhanyzott egyet, megmosta sebeit és szemügyre vette a hátsó felét.
A szokásosnál öttel több lyuk volt ott: ahol a fájdalmat érezte, sárgás váladék virított, ami nem jött le vízzel. A pontok közel voltak egymáshoz és egy körívet írtak le. Csak egy karcolás, gondolta hősünk.
Elhatározta, megkeresi azt a népet, amelyik improvizált börtönbe zárta, ígyhát elindult az óriás eprek irányába. Megtalálta, és nyomok után kezdett kutatni. Lábnyomokat keresett, mint minden normális ember tette volna, de ekkor fejébe zuhant egy óriás eper, és lebénította a karját...de az egyiket nem, úgyhogy kését előrántva nagyot ordítva körbefordult,
letépte az epert magáról, és lekaszabolt két fáról érkezo szárnyas lényt... A fák! villant át Kappa agyán! Késével döfködve és felhúzva magát gyorsan haladt felfelé, levágott minden szárnyas élőlényt, ami útjába akadt. A fa tetejében megcsillant valami...

Fény

Kappa érezte arcán a hűs levegőt,de a szarszagot is ami a lényből áradt. A lény megdermedve nézett maga elé, kereste a szájbavágott istent. Mivel hősünk nagyon megijedt, azt tette, amit emberek környezetében, megállt, lehorgasztotta a fejét, és várta, hogy leüssék. Azonban a lény értetlenkedve hörögni kezdett, és összeszedte a maszk darabjait. Kappa rájött, hogy ezek a hülyék megint nem veszik észre hogy ott van, mivel nem mozdul, ezért levegőt gyűjtött és leköpte az egyik távol álló szörnyet. A szörny nem tudta mire vélni az egészet, letörölte az arcáról a köpést, mérgeset füttyentett, berohant egy házba és visítozni kezdett. Kappa erre leköpte az elotte levőt is, erre ez is hasonlóan tett. Csak gyűljön nyálam...mondta magának Kappa, mozgatva nyelvét a szájában. Eközben a többiek szétszéledtek, mivel a főnök rém rájukparancsolt, hogy gyújtsanak tüzet. Maga a főnök rém a bőrébol származó váladékkal összetapasztotta a maszkot, és bevitte a házba, ahol eredetileg volt. Mikor kijött, hősünk már várta. Elfoglalta az ajtó nyílásat teljesen, és meg se mozdult.A szörny kinyitotta Kappat, mint valami ajtót, és úgy becsukta, hogy Kappa megfejelte az ajtófélfát. Felszökött. Te büdös kurva! üvöltötte, megfogta a rém vállait, megforgatta párszor, s miközben a szédült rém az egyensúlyát kereste, a szeme közé köpött és hátratörte ujjait. A rém ujjai azonban simán hajlottak minden irányba, ezért a leköpött szemen kívül semmi kár nem tevődött benne. Visszahajlítva ujjait, óriási lengőt sózott Kappa állára, és elkezdte a szemét kapirgálni.A nyál kikezdte a szemgolyóját, közeptájt nagy fekete lyukat marva rajta. A szörny felordított. Nem bosszúsan, inkább meglepődve. Kappa felállt és meg akarta ütni, mire ez pontosan kifogta az ütést, ellökte Kappát, és így szólt: AANNSU KOOOIKA!
Hosünk ezen teljesen kiakadt...rájött, hogy a szörny most tapasztalja életében először a látást! Az nézte a kezeit labait, csodálkozva állt dermedten...ekkor hirtelen egy dárda bújt ki mellkasából, állt úgy kicsit, majd félreesett. Aki mögötte állt, arra hősünk egyáltalán nem számitott...

Király

A rémek gyanútlanul odanéztek, majd ijedtükben térdre estek, minden kezükbe akadó tárggyal magukat és egymást ütötték de úgy finoman, mintha csak a bűnbánást akarnák bemutatni. Kappa csodálkozva látta, hogy egyik masik össze is szarta magát. Orrát fintorgatva gondolkozott, hogy miként értekezhetne ezekkel a lényekkel, és arra következtetésre jutott, hogy csak füttyjellel dolgoznak meg esetleg tapintással. Elhatározta, hogy kinevez egy vezetőt. Ezúttal "a donát úton nyílnak már az orgonák" kezdetű dal dallamát fütyölte le, és egy termetes rémet megdobott egy kővel. A többi vicsorogni kezdett, nekiugrott, és pillanatok alatt széttépték. Kappa idegesen vágta földhöz a kését...valószínűleg sosem lesz még hasonló termetű-erejű lény ezek közt. De hát ez van. Megdobott egy másikat, és megölelte. Erre a többi rém lehajolt a másik elott, az meg, amennyire lehetett kedves jeleket füttyentett a többinek.
Kappa körülnézett ujdonsült birodalmán. Sáros, mocskos, de o az ura. Csúf, és szoros, de az enyém - alapon hősünk felderítőutat tett meg, és úgy döntött, segít ezeknek a lényeknek kicsit civilizáltabban élni. Elrendelte, hogy sárból építsenek kerítést több méter magasban, majd fedjék be az egész tábort amennyire lehet zöld ágakkal, hogy árnyékos legyen. Eddigi tapasztalatai ugyanis arra mutattak, hogy a rémek árnyékban mozgékonyabbak, vidámabbak. A Baby,baby, you're so foxey dallamát kurjantva célzott arra, hogy budit kéne építeni, de a szörnyek valami rejtélyes okból budiépítés helyett pudingkészítéshez fogtak. Kappa abbahagyta a fütyölést, kiformázott egy szart sárból, felhívta a figyelmet magára, belelépett, és összehányta magát. A lények elpirultak, és mindenki összedobálta a piszokját egy kupacba. Kappa behunyta szemét, így probálva megfékezni dühét...majd végül merev testtartással kikászálódott a rádobott szarkoloncok közül. Arra gondolt, lehet jobb volna a másikok pártjára állni, de eszébe jutott a börtöne, s emiatt egyből abbahagyta az evődést.
Odahívta az általa választott főnököt, hogy fütyöljenek egy két dolgot meg. Ez a rém meglehetosen pofátlan volt, csak többszörös kérésre engedelmeskedett és unott pofát vágott mikor odaért. Kappa rájött, hogy ez hamar a feljebbvalósaga megkérdőjelezését eredményezheti, ezért szó nélkül kiverte a fogait a szörnynek. Az szegény, ugyan nem tudta mirol van szó, és félt a szent köpenyestol, visszaütött, hogy a cserépmaszk ami eddig rajtavolt,ezer darabra törött.

Börtön

Kappa magához tért.Iszonyú szomjúság kínozta, ezért szétnézett, mit ihatna. Egy rácsokkal elkerített földdarabon ült, körülötte mindenféle bogarak futkorásztak. Elfogóit sehol sem látta, ezért úgy gondolta, kimászik a ketrecből. A rablók intelligenciaszintjét elég alacsonyra saccolta, mivel a rögtönzött börtönének mindössze egy fala volt, az, ami előtte volt. Kappa röhögve rúgott bele a rácsba ami menten kidőlt. Micsoda hülye világ ez...-gondolta Kappa, mikor átgyalogolt a rácson és elindult megkeresni a kést amit a faluban elvesztett. Útközben probálta felidézni, mi is késztethette a rémeket, hogy ellenséges magatartásukat egy érthetetlen közöny váltsa fel...de aztán rajött. Nincs pupillájuk...ugrott be hősünknek. Vajon csak a mozgást érzékelik? Magabiztosan baktatott tovább, lassan a fejbeütés hatása is elmúlt, agyvelejét kikönnyezte szeméből, így hát látta a távolban emelkedő füstfelhőt. A faluhoz érve ugyanazokat a szörnyeket látta, akiket bámult mikor leütötték, csak most feltűnően mocskosak voltak, egyikmásik sebesültnek is látszott. Sárgás színű világító folyadék csöpögött valami összerágott-és-sebbe-tömködött levelekről. Itt csata volt- állapította meg hősünk. Valoszínüleg az elrablói és ez a nép között. Kappa feszülten figyelt, és megpróbálta megsaccolni, melyik lakocska lehet az, amelyikben a felsobb rangú valaki tanyázik, mivel valószínüleg a kés is nála van. A fák tetején pár őrszemet látott, ezért jobbnak látta, ha leül és akkor mozog csak, amikor nem figyelnek az ő irányába. Feltételezése, miszerint a rémek a mozgást érzékelik, igaznak bizonyult és szépen lassan, fél méterekkel arrébb csücsülve haladott egy nagyobb méretű ház felé. A rémek mit sem sejtve járkáltak körülötte, közben füttyentésekkel üdvözölve egymást. Kappa felfigyelt, hogy egyes nem mozgó akadályokat a füttyök segítségével kerülik ki, többek közt őt is.
Eljutott a házig es be is tudott nézni már. Kése ott feküdt megtisztítva, két rém ügyesen pucolgatta, fényezgette, tudomást sem véve a közeledő veszélyről. Háttal álltak, ezért Kappa bement a házba, odatett az ajtó elé egy kéregdarabot, amit ajtónak sejtett, megállt a szörnyek háta mögött és elfütyölte Beethoven 5ik szimfóniájának nyitányát. A két rém ijedten felugrott és nekirohant az ajtónak. Az egyik idegesen megrúgta a másikat, félretette a kéregdarabot, és kirohant nyomában a másikkal. Kappa nem számított ilyen sikerre, és mivel nem tűnt veszélyesnek a kunyhó, eloször inkább körülnézett. A kunyhóban semmiféle bútorféle nem volt, csak kis szobrok rémeket ábrázolva, meg a kés. Úgy tűnt, ez valami szentélynek számit a mozgásérzékelő rémek körében. Fogta késet, tokjába illesztette, és tovább nézelődött.A tárgyak közt talált egy rém fejet, ami agyagból készült, és többféle köpönyeget, amik a kis szobrokon levő rémeken voltak. Hirtelen jó ötlete támadt. Felöltötte a köpenyt, kivájta az agyag-arc hátsó felét, lyukat metszett a szeménél, és jó erősen fejéhez erosítette, hátul is kitapasztva a fejét sárral és agyaggal. Kilépett a házból és füttyentett párat, közben hevesen integetve a rémeknek.

Falu

A véres kezű Kappa unottan nézte a szörnyet. Halottan nem tűnt túl veszélyesnek, ezért megengedhette magának, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Pikkelyes bőrű, büdös lény, éles fogakkal, tágas nagy kék szemekkel. Meghökkent. A szemen ugyanis nem volt pupilla. Egy pillanat múlva magához tért, s "ahány ház, annyi szokás" közmondást ismételgetve lecsukta a szörny szemeit, rádobott pár gallyat, és elindult.
A moslék szerű talajon könnyedén tudta követni az útvonalat, amin a rém érkezett.A mocsárban gázolva egy idő után megállapította, hogy sűrösödik a talaj, és valószínűleg hamarosan vége a mocsaras résznek. Valóban, 5 perc gyalogút után kiért a mocsárból, és egy zöldellő erdő szélén találta magát. A távolból tompa kongások hallatszottak, sikoltozások, kurjantások. Elindult óvatosan a zajok iranyába, késével vágva utat magának a dzsungelben. Lengő mozdulatokkal csapkodott a késsel, a lehető leghalkabban, lassan de biztosan közeledve a zajokhoz. A fák ritkultak, a tűz már látszott, mivel sötétedett, nagy mozgást lehetett észlelni az erdőben.
Hősünk boldogan előcsörtetett az erdőből és egy boldog rikoltást hallatott. A tűz körül tüsténtkedő árnyak megdermedtek, és odanéztek. Kappa rögtön látta, hogy óriásit tévedett. A rögtönzött falu népe ugyanis ugyanolyan szörny volt, mint az, amit Kappa megszégyenített és meggyilkolt! Igy a sötétben bőrük sárgásan világított, szemük kitágult, úgy tűnt,nem látnak jól. Kappa felé meresztve szemeiket, egyből észrevették a késen folydogáló sárgás színű világító váladékot, ami a szörny labszárából származott, és minden gondolkodás nélkül hörögve Kappa felé rohantak. Hősünk annyira megijedt, hogy a kést elejtette, és meg sem tudott mozdulni. A szörnyek közel értek de egy két méternyire megálltak, érthetetlenül bámultak, füttyentettek, mintha tanácskoznának. Ormótlan kezeikkel a kés után kaparásztak, és el is vették. Kappa még mindig mozdulatlanul állt, minden idegszálával felkészülve a halálra. A szörnyek azonban a késsel a kezükben elbaktattak, le se szarva, hogy hősünk áll ott, mint egy marha. Megnyugodva, hogy a szörnyek nem akarják megtámadni, idegesen, de magabiztosan elindult az erdő felé, káromkodó szavakat mormolva a jo svájci kése miatt, de ekkor olyan valami történt, amire nem számított. Gigantikus eperfa gyökerébe botlott, fejébe esett egy gyümölcs, teljesen leszorítva karjait es lábait. Erős kezek ragadták meg, és mielőtt megnézte volna, ki a durváskodó, fejbe ütötték, kifröccsenő agyveleje arcára fröccsent, és mardosni kezdte a szemét.

Kappa

Kappa a rácsorduló nyál undorító szagára ébredt. Kinyitotta szemét, hogy szeme sarkából elsuhanni lásson egy emberformájú valamit. Felugrott. A kése szerencsére még megvolt, úgy látszik, az a valami nem motozta meg elég alaposan, viszont a karórája, és a tetoválása nyomtalanul eltűnt!
A környéken undorító mocsárszag terjengett, szegény Kappa a hányingerrel küszködve probált levegőt venni. Rövidesen megszokta a környék jellemzőit, mostmár járni is tudott abban a pöce jellegű valamiben, amibe mezítelen lábát nyomkodta.
Nagy reccsenés!! Hátrakapta a fejét. Megállapította, hogy a majomkenyérfa mögül valaki kétrét görnyedve átszaladt az utilapik közé. Tudta, hogy ez a valami az ő barátjának az ellensége, ezért felkapott egy követ, és belódította a lapik közé.
A válasz erre egy ijesztő hörgés volt. Hősünk nem várt erre, ijedtében hátralépett. Azazhogy lépett volna, ha a mocsár amiben áll, engedte volna a lépegetést! Hanyatt esett, kése kiesett a kezéből, a mocsár összevissza fröcskölte arcát, szemét, és nem látott.
A szörny elöugrott rejtekéből. Mikor hősünk meglátta, teljesen elképedt a kurva nagy agyarak láttán. Bősz verekedés kezdődött kettejük között, az emberformájú szörnyeteg erősebb volt, de nem volt annyi esze, végül Kappa lefektette a szörnyet, kifeszítette a száját, és beleszart. A szörny szánalmas hörgésbe fúló öklendezést adott elő, és visítva beszaladt a bozótba. Kappa utánahajította a kését, ami további sikoltozást idézett elő a korcs torkából. Kappa utánalendült. A sebzett korcsot nyakon kapta, szájon vágta, majd megfogta a lábát, és többször a közeli fához csapkodta. Mikor már a szörny alig vonaglott, kitépte a kezeit, es behajlítva a végtagokat a kellő formára, a szörny mellkasára helyezte K betű formájában. A szörny kimúlt.